Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szerelemmel verve

2010.02.19



A nő néha megpróbált visszaemlékezni, mi volt az az első mozzanat, hogyan történhetett, amikor  egyszer csak azon kapta magát, beleszeretett egy szavakkal festett képbe. Hihetetlen melegség áradt belőle, amit eddig soha életében nem tapasztalt és még ami meglepőbbnek számított, a szavakban felismerte a saját szavait s ahogyan az érzésekről szólt, mintha az övéiről beszélt volna... ugyanaz lakott benne.
Leírhatatlan volt az a vonzalom, a vágy a mindig mellette létezéshez, a folyton kérő odabújáshoz, mert ezután már örökké érezni akarta ezt a meleget...
Legszívesebben rohant volna, mégis csak lassan, nagyon lassan  jutott el oda, ahhoz a valakihez, ki mindezeket a képeket alkotta...

Olykor gondolatai messzire szaladtak máskor meg  csak ide-oda tébláboltak, s nem volt ritka mikor  belső hangját kellett csitítgatnia,  folyton egyet , "hiányzol"-t suttogta.
Utoljára kamaszkorában, plátói szerelembe esve ábrándozott és vágyakozott ennyit. Most pedig jócskán túl volt már a gondtalan fiatal évein.
Mégis újra jelen volt ez az érzés, ez az érthetetlen rajongás a férfi iránt. Sokat gondolkodott rajta, hogy és miért tudta megtalálni ismét. Bár szívesen takargatta maga előtt is a tényt, de be kellett vallania hosszú idő óta van már egyedül. Igen, ez lehet az oka, - lelke szerelem éhes. S most újra valami hívta  erre  a  gyönyörű táncra, melyről  tudta, testét is vele kérve-követeli majd. Akkor még azt hitte ez most sem lesz másként.

Ostoba az az ember, ki már szerelembe esve mérlegeli az érzést, legyen vagy ne, hisz nem tehet érte, ahogy ellene sem. Jól van ez így, hiszen  hová lenne a világ, ha ez az egyetlen gyönyörű érzés is az akarom és nem akarom szerint kelne életre.

Mégis néha úgy érezte akarata ellenére hívja-vonja őt bűvkörébe az a másik. Holott az ő gondolatai is jószerével állandóan hozzá futkostak. 
Volt idő mikor menni akart, el, el ettől az érzéstől, a férfitól messze, nem is sejtve azt, hogy ezzel mindannyiszor fájdalmat fog okozni magának éppúgy, mint a férfinak.   
Oly hihetetlen módon rezonáltak egymásra, hogy sokszor megijedt ettől az érzéstől. Napjait úgy élte, hogy hol az esze győzedelmeskedett, hol a szíve.

Nem beszélt a férfinak a gyötrő, lelkében kavargó érzelmi hullámzásokról. Ellenben beszélt neki minden egyébről, csacsogott... komolykodott... féltett és örült... értett és megértett. Ő pedig olyan lett a nő számára, mint a drog, vérébe ivódott és hiányozni tudott.

Talán a férfi megérzett valamit ezekből a belső csatákból, de ezt csak később tudta meg, mint ahogyan azt is, hogy ugyanúgy érzett, s harcolt önmagával, mert semmiképp nem akart fájdalmat okozni, -  nem viszonozhatta a nő érzéseit.     
Maradt hát az elhallgatott igazság, mely meglapult minden szó mögött, amit olykor mégis éreztetni akartak.
Ki tudja, hogy jobb volt-e így, mint kimondani azt a szót, hogy "soha"... nem tudtak elszakadni... amennyire lehetett közel engedték egymást, s adtak magukból a másiknak sokat...

Kellettek egymásnak.






 
   







 





 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.