Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bozzay Margit: CSAK...
 
Csak keresünk. Mindig... mindig... egyre...
Valamit...
Valakit...
Magunk sem tudjuk, hogy mit, talán,
 
Csak kinyujtjuk vágyva a kezünk
Remegve...
Félve...
Valami szép, szomorú csoda után...
 
Csak várunk... Várunk... egyre várunk...
Könnyesen...
Kitartón...
S az ifjúságunk közben elszalad,
 
Csak nézünk. Nézünk... messze nézünk
S előttünk...
Mögöttünk...
Semmi... semmi... semmi sem marad....
 
(1920.)

 

Johann Wolfgang von Goethe

 

Mintha…

 

Mintha
a tested lennék úgy érezz
mintha egy válasz lennék úgy kérdezz
mintha
az utad lennék úgy kövess
mintha
már tiéd lennék úgy szeress
mintha
a szavam lennél úgy beszélj
mintha
csak igaz lennél úgy is élj
mintha
csak napom lennél úgy égess
mintha
az élet lennél úgy éltess
színes széles a csend
ha itt vagy
csend velem
mintha
a vágyad lennék úgy higgy bennem
mintha
egy dallam lennék hallgass engem
mintha
csak véred lennék éltesselek
mintha
csak benned élnék érezzelek
színes a csend 
nézd én már majdnem, elfeledtem hinni
s újra érzem hinni lehet
hinnék neked
mindenki azzá lesz amivé tette
a szeretet és a gyűlölet
megváltottál
itt vagy velem újra nekem
nézd, én már majdnem elfeledtem sírni
s újra érzem könnyem meleg
könnyed meleg
Te hoztad el
mindenki vére piros mégis mindenki
más és másképp szeret
Te így tudtál

Fordította: Rab Zsuzsa

 

 

Reményik Sándor

Csak egymáshoz

Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -

Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!

Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra -

Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.

Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt -

Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.

 

 

Kormányos Sándor :
Te is ?

Álmodtam rólad
s most nem tudom:
Vagy-e?
ott túl az álmokon.
Csak bennem rebbenő
árnyalak?
Ébren még soha nem
láttalak...
Álmodsz-e rólam
mondd,Te is?
Rezdülök olykor
benned is?
Vágyod-e azt,
hogy várjalak?
Most becsukom szemem:
Hogy lássalak...

 

 

 Lászlóffy Aladár

 

Óda a mindenséghez

 

Mint árvizek színén a horpadt, rossz tál,

a bukdácsoló ketrec, kutyaól -

ó hol vagyok már, ha elhajítottál,

vagy csak elhagytál egyszer valahol?

 

Visszhangzanak csapásaid az éjben,

mindenki tudja, bár senki se lát,

ahogy lebontod, tördeled a térben

kőtábláid, a lelkem otthonát.

 

Szaturnuszgyűrűt bontott szédülésem,

izom s idegszál izzadt, dolgozott,

hogy átússzam a tűfokán, a résen,

csak legbelül a szívem nem mozog.

 

Mind hihetem: a szeretet elégít,

jobban tudom: üres a végtelen,

utolsó mécs, egy csöpp remény elég itt,

mert ezt is már sötétben képzelem.

 

Még mindig vár, azóta vár kezedre,

vagy hangodra, vagy jelre legalább,

hogy fényév múlva vagy már jövő keddre

megenyhül még irántam a világ.

 

Nem lázadok, csak nincs időm kivárni,

fogytán az élet, apró buborék.

S későn se lesz, s elég vigasznak bármi.

Csak elveszek - ha én vagyok a tét.

 

Jó: próba volt és sajnos ki nem álltam,

kockázat volt, mely végül engem ejt;

de mi lehettem s aztán mire váltam,

hogy fölidézted értem e delejt?

 

Már tudok mindent: tudok megmaradni

és keringeni, mint a csillagok.

Egyetlen szó tud mindent visszaadni:

bár végül végre mondd meg - kid vagyok!

 



Parujr Szevak: Szerelem                                                         szerelem00.jpg

 

 

Utadba jön - nem is kerested.
Útjára megy - hiába nem ereszted.


Mindegy - csak tűrd szótlan panasszal!
Mindegy - üvölts, ha az vigasztal!
Mindegy - harapd némán a nyelved!
Mindegy - párnád ököllel verjed,
vagy görcsösen szorítsd a szádra!
Hiszel? - most istent káromolhatsz!
Hitetlen vagy? - hitet tanulhatsz!
Legyintenél - az is hiába.
s hiába vágyol a halálra.
Hát élj, s tanuld meg elfogadni,
hogy nem tud ennél többet adni:


utadba jön - nem is kerested,
útjára megy - hiába nem ereszted.



Takács Gábor: Van úgy

Van, hogy már nem kell szólni,
Van, hogy elég csak ülni,
S így csendben, háttal
A kedvesnek dűlni.

 


Van, hogy a szél a nyelved,
Van, hogy a fény a hangod,
S ha hozzáérsz, kedvesed
Teste a lantod.


Van, hogy elég a csöndből,
Van, hogy elkezdesz futni,
S nem érdekel az sem, hogy
hova fogsz jutni.


most.jpg

 

 

Szilágyi Domokos: Most

 

Most, amikor éjfelekig
kell dolgoznom görnyedt-hajolva,
hogy nincsen percnyi pihenés:
most van szükségem mosolyodra. 


Most, amikor zúgó fülem
szavak olvadt-érceit issza:
most, most van szükségem nagyon
simogató-lágy szavaidra. 


Most, amikor fáradt kezem
törött szárnyú madárként rebben:
most kell, ha csak egy percre is,
hogy megpihenjen a kezedben. 


Az átvirrasztott éjszakákat
enyhítse egy-egy pillanat;
hisz ezerévnyi pihenést ad
mosolyod, kezed és szavad...


 

 

 

 

 

 

szerelem7.jpg


William Butler Yeats

Az ég köntösére vágyik


Volna csak enyém az ég köntöse,
arannyal hímzett ezüstszínű fény,
az ég kék, sötét s szürke köntöse,
melyben az éj jár s a hajnal s a fény,
azt teríteném lábaid elé,
de minden kincsem csak az álmaim,
álmaim terültek lábaid elé,
lépj lágyan, amin jársz az álmaim.

/Szabó Lőrinc/






Babits Mihály
Húnyt szemmel... (1906)


    Húnyt szemmel bérceken futunk
    s mindig csodára vágy szivünk:
    a legjobb, amit nem tudunk,
    a legszebb, amit nem hiszünk.

    Az álmok síkos gyöngyeit
    szorítsd, ki únod a valót:
    hímezz belőlük
    fázó lelkedre gyöngyös takarót.

 



Szécsi Margit: Körülötted bolyongok

Kép

Belső zsebedbe bújva

lehetne élni szépen
dobogós boldogságban
halálig szívverésben.

 

 
 
*****
 

 

 

 

 
Kép
 

Birtalan Ferenc : Add a kabátod                                            
 
 
Ha nem nézném az éveket,
s lesegíteném kabátod,
itt hallgatnám a léptedet,
szuszognál a dupla ágyon.

Javíts ki, hogyha tévedek.
Fejed karomon lenne tán.
Álom jönne, menne álom,
hogy tudjál emlékezni rám.
 
Mert így kellet volna lenni,
mikor még bennem élt a vágy:
belépj az előszobából,
mikor még volt bent dupla ágy.
 
Két párnára járt az álom,
mikor még erős volt karom,
ringatott a szuszogásod,
mikor még volt nem tudhatom.
 
Figyelem az ajtót, csönd van.
Valaki messze kint matat.
Mintha a lift megindulna,
s én persze azt hiszem, te vagy.
 
Fordulok. Két óra lassan,
a reggel még nagyon messze.
Felakasztom a kabátod
vaksi előszobacsendre.
 

 

 
 
*****

 

 





Kép

József Attila : Mint a mezőn

Mint a mezőn a kisfiút ha
eléri a vihar
s nincs tanya, anya, hova futna
kapkodott lábaival,
a tömött, dühödt ég dörög,
a tarlón szalmaszál pörög,
ő mint az állat, nyöszörög,
zokogna, de a félelem
elveszi könnye melegét,
sóhajtana, de hirtelen
reálehel a hideg ég
s csak akkor, amikor sovány
testén és arcán halovány
borzongás villan, mint a villám
s fekete eső dől szakadva,
az mintha belőle fakadna,
mint mérhetetlen nagy sírás,
amely fölgyűl a földeken,
fénylőn csorog a zöldeken,
árkot betölt és gödröt ás,
hömpölyög a réten, az éren,
hömpölyög fönn a levegőben,
s a gyermek megindul a téren,
útja van ebben az időben-
így tört e vágy rám, ily veszetten
ily hirtelen, ily szilajon,
férfi létemre sírni kezdtem.
S e könnyel ázott talajon,
hol nehezen emeli lábát
az ember, ki pedig sietne-
megállok most. A kívánságát
észre se venném, ha szeretne.


 
*****

 

Kép

   B.Radó Lili : Ünnep


Köszönöm, hogy ünnepnek tekintesz,
hogy szíved bíborborával vársz reám
és ó-ezüsttel terítesz miattam;
s hogy el ne fussak előled riadtan,
lelked titkos, százegyedik szobáját
virággal díszíted fel énnekem.


Tiéd minden ujjongó énekem,
tiéd lelkem szivárványos zománca,
tiéd a derű, mely rólam szerteárad,
nem hozok kínt, se sóvárgást, se vágyat,
örömnek jövök, sohase verlek láncra,
ünnep leszek, mert ünnepként fogadtál.

*****
 

Kép

Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal
 
Miképen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát
s már félig fent lebeg
a tiszta étheren, -
ül roppant asztalánál,
mely könyvekkel teli
s a nagybetük közébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
mígnem szelid mosollyal
lelkét kileheli:
úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
megörökítni, drága
arany és kék szavakkal
csak Téged festeni,
míg ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én Szerelmem,
világ legszebb Virága.
*****

 









Kép


Kassák Lajos
Üzenj


Beszélgessünk beszélgessünk
Te meg Én
beszélgessünk nem szegletesen kemény hanem puha
legömbölyített szavakkal
ahogyan a szerelmesektől tanultuk
alig hallhatóan
ahogy a tölgyfa levelei beszélnek egymással.

Mondj nekem valami szépet
hogy én is mondhassak Neked valami szépet.
A szemeimhez beszélj
a homlokomhoz
egyenesen a szívemhez
Te Nekem
és Én Neked.
Az álom partjairól üzenj
egy újszülött nevetésével
tenger hullámaival
játékos delfinekkel
harangszóval
egy sassal
amint az ég kékjében lebeg.

Kicsikém
elképzelt madaram.
Te meg Én
beszélgessünk a világról
amiben bolyongunk
és nem találjuk egymást.

 
 

*****

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

Kép

 

 

 

 

Ady Endre: Könyörgő májusi levél


Szívem ütném rá pirosan e virágos,
Alkonyi kékbe burkolt, de szomorú
S bágyadt írású, májusi
napra.

 


De levelem, mire elérne, virradna
És félénk fakulók a mi betűink.

 


Titkokat küldenék, küldeném magam,
Ki itt állok, mióta szemedben
Sorsom villant és százszor szenvedetten
Szenvedem a te oldatlan sorsod,
Titkod és sorsom, sorsod és titkom.

 


Május diktál és nem tudom, hogy mit mond,
Csak azt tudom, hogy elmentél hamar,
Hogy jó szemeddel oly kicsinyig néztél,
Föl se mentettél, pörbe sem idéztél,
Titkunk titok és pörünk pihen
És múltjaink dermedik a Napot.

 


Ha azt mondom: mégis te vagy a Kezdet,
Látom, ahogy a homlokodon
Ezer gyanú méltó fájdalma reszket
S hogy szemed távolban is bezárod.
S én künnrekesztve dideregve várok
És félek is, hogy a szemedbe fogadsz.

 


Nagyon látsz majd és kegyelem nélkül látsz
És könnyeiddel vegyülve megtudom,
Hogy kit siratsz, mit siratsz, meddig
Félsz még és miért kell neked félned.

 


Jaj, az a május, ez az Élet,
Jaj, mi két ember, akik félünk,
Holott titkunk miénk s a bátraké a Sors.

 


Olyan csodásan kezesek a titkok,
Fogózzon a szívembe a szíved
S ne átkozz semmit, ami elmúlt
S úgy várd a késő üdvösséget.

 


Az elfáradt szívek is szépek
S áldottak az ölelő zokogások.

 


És meg ne ríkasson a levelem,
S a május: ne sírj, mert sírok én.

 

 

 

*****

 

 
Kép



Ady Endre: Játék, játék, játék

 
 
Mintha halkan szólnál:
Vigyázz, sokan nézik,
Ne játsszunk csókosdit,
Játsszunk temetésdit.

Játék, játék, játék,
Csak vidámabb volna,
Kergetőbb egymáshoz,
Éhesebb a sorsra.

De csodától félve,
Vidámságtól futva
Föllepi palántánk
Gyilkos árnyú dudva.

Magam kinálása,
Magad kelletése:
Két hamar-vén gyermek
Tréfás temetése.

Sírnivaló tréfa,
Unnivaló vágyság,
Kívánatot űzni
Kívánó kívánság.

Szórakozott játék,
Reményadás félve,
Szomorkás elszánás
Szánó hittetése.

Ölelkező álmunk
Csókokba se csattan:
Föllegek járása
Hideg magasakban.

Hideg magasakban,
Szépben, jóban, télben,
Csak nem engedelmes,
Nagy teljesülésben.

Nem a csoda útján,
Nem a rendnek útján,
De játékot vesztve
Játékot hazudván.

Ám ad a Tél farkast,
Fogakat az éhség,
Vágyakat a közöny,
Foltokat a szépség.

Buzának őrlődést,
Őrlődést a vágynak
Halál-komolyságot
Gyáva élet-táncnak.

Virágot nyílásba,
Valóba a tervet,
Nevekbe a titkot
Örök csoda kerget.

Folyót a tengerbe,
Buzát a malomba,
Életet Halálba
S téged a karomba.
*****



 
Kép

Szabó Lőrinc : Varázslat

Tegnap az enyém volt, puha
álomfürdő az ajaka,
kívül már megbomolt a rend,
aztán éreztem, odabent
hogy nyitotta meg kapuit
egyre sóvárabb csókokig
s hogy folytak körül eleven
belső selymei melegen
s hogy várt, akármit, hogy zihált,
istent, akihez lelke szállt,
halált, megváltást, valamit,
s megnőve, mint a testen át
harang ha zúgna döngve száz,
hogy vezette az éjsötét
gyönyörnek roppant ütemét
egész az olvadó agyig
minden szívdobbanás.

Tegnap az enyém volt. Szivacs
telik meg úgy, ahogy az agy
itta a vért és a bolond
idegek, izmok s mind a csont,
amíg mint földalatti ár
remegve és túlfojtva már
fölszakadtak és ömleni
kezdtek misztikus sebei,
Óh elvérzés, édes varázs,
halál! S óh, rossz feltámadás!
Élni megint? Sírtam, amint
lazultak forró kapcsaink:
fülemen és szememen át
visszatárt lassan a világ
s ahogy idő s tér fölmerült,
ahogy a rend és öntudat
jött mind közelebb, úgy került
ő egyre távolabb.

Így volt tegnap. Ma már megint
egyre gondolnak ajkaink,
messziről érzem közelét,
véremben hordom gyönyörét,
a percet, melyben megszakad
s egyetlen álló pillanat
lesz a jövő,- hogy várom én,
hogy melegedjek melegén,
hogy várom azt a holnapot,
mikor mindent megállítok
és mint varázsló, száműzök
minden mást ég és föld között
s tán kitalálok valamit,
hogy ne csak, ne csak egy kicsit,
de ne érezhessek soha
semmi mást,- ne az ostoba
életet, új kezdést, időt,
csak őt, csak őt, csak őt!


 

 

 

*****

 

 

 

 

Kép

 

 

 

 Pilinszky János : Fabula

Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.
Elvetődött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az első házba, amit meglátott.
Már a falát is megszerette,
a kőművesek simogatását,
de az ablak megállította.
A szobában emberek ültek.
Istenen kívül soha senki
olyan szépnek nem látta őket,
mint ez a tiszta szívű állat.
Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén,
s nem mozdult onnan soha többé.
Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
s reggel is, mikor agyonverték.





 
*****








Kép

 

 

 

Pilinszky János : Egy szenvedély margójára


A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szíve a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedül lett.

Nem szabadul már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.



 

*****

 

 

Kép

Hepp Béla :  Szavak

Szeretnék átbeszélni hosszú éjszakákat,
hallgatni csak repkedő mondatod,
nézni, hogy hangra formálod a szádat,
s hajadba túrni, hallak, itt vagyok,

szeretném, ahogy ölemben fejeddel
mesélnél új és új történetet,
szeretném, hogy egy percre se feledd el,
én hallgatlak, és itt vagyok veled,

szeretnék aztán hallgatásba bújni
hogy képpé váljon minden gondolat,
színnel teljen minden, minden új, mi
rakoncátlan szavakban szalad,

aztán majd én is hosszasan mesélek,
a múlt időkben mi történt velem,
beszélnék arról, hogy sodort az élet,
mint épült bennem fáradó jelen,

beszélnék arról, a hétköznapok csendjén
hogy vált ünneppé az, hogy létezel,
és a napjaimat élni hogy szeretném,
hogy kérdésemre lényed mit felel...

te válaszolsz ha nem is kérdezek,
egyszerre érzem minden rezdülésed
ahogy nyakamra ráfonod kezed,
és csendbe fúl egy megfogant ígéret

ahogy összebújik ajkad és az ajkam,
így, sóhajommal hagynám, hogy mesélj...
lépteid mellettem hallom gondolatban
s látom, ahogy továbbsodor az éj.

 

 

 

 

 

*****

 

 

 

 

Kép

 

 

 



 

Lányi  Sarolta : Nem tiéd az akarat...

Kedves! ha gondolsz rám, ha rám feledkezel,
ha írsz, vagy szemed betűsoron cikázik
éber gondok közt, ásító unalomban,
asszonyszemekből, férfibeszédben,
nevetve, sírva, alva és ébren
körülölel és rád ragyog
egy emlék, ami én vagyok.

Kedves! fogadj el, haraggal el ne kergess,
ne bánd, ha néha hozzám küld a lángod,
ne lázongj daccal érte. Nem tiéd
az akarat, felém mi hajlít, sem az emlék,
mely aranyköddel felhőzi be kerted,
hol vágyvirágok fájva fakadnak...

  Én akarom ezt. Én akarlak.

 

 

 

  *****

 

 

 

 
 

 

   

 

 

Kép

 

Fodor Ákos : Arcképcsarnok

 

Van egy arc,
amit csak önmagunkat elképzelve látunk
– lehet, hogy ez az igazi.

És van annyi arcunk,
ahányan csak ránk néznek (és: ahányszor!) és még az is lehet,
hogy ezekben akad néhány közös vonás
– lehet. Akkor ez a valóság.

Van egy,
amit tükörbe nézve látunk: villám-
gyorsan alakuló, képlékeny látvány:
múzsája a Szomszéd Ízlése s az azt szolgáló, vagy azt ellenző szándék
– efölött hunyj szemet; ne kerüld, de ne hidd el.

És van,
van arc, amit csak az lát, aki szeret,
akit szeretünk. Ez a legszebb,
a legmulandóbb. A legérvényesebb.

 

 

 

*****






Csukás István : VirágénekKép

Vakmerőn nyúlok
s biztosan érted,
tétovaságom
hitre cserélted.
Szótlanabb szónál
ez az áhítat,
több a valónál
mégis megríkat.

Lehull az inged,
nincs ami födjön,
szép szüzességed
fehér hófüggöny -
Mint torony omlik
össze, ki voltál,
örömöd ring, ring,
simább a tónál.

Egymásnak arccal
kerültünk végre,
szorongva hallgatsz
némább beszédre.
Nincs nagyobb titok,
nincs nagyobb vigasz:
rád hasonlítok,
rám hasonlítasz.

 

*****

 

 

 

 

Kép

Weöres Sándor : A társ

 

 

 

Keverd a szíved
napsugár közé,
készíts belőle
lángvirágot
s aki a földön
mellén viseli
és hevét kibírja,
ő a párod

 

 

 

 

*****

 

 

 
 
 
Kép

 


Csukás István: Szerelmes vers



Ülj ide mellém, s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett, és
hol van már az a felelet -
leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.







*****
Kép

 

Csukás István: Homályos folyosó
  /részlet/
 

"Mily kevés választja el a két
nemet, ám e kevés át nem léphető,
örökre szétválaszt, s mi örökké makacsul
egyesíteni akarjuk, kettőből egyet,
ha pillanatra is, visszaidézzük a
teremtést sóváran s fáradhatatlanul,
meg-megállítva az iramló időt,
magunkat a másikban újraálmodjuk,
így leszünk igazán férfiak s így leszünk nők.
E különbség megjelöl, s mi
megjelöljük vele életünk díszleteit,
csinálva furán egy férfi- s egy
női világot, mintha lenne ilyen,
nincs ősibb szokásunk, s ekörül
forog minden. Vagy talán mégsem
olyan ostoba e szokás: állandóan
figyelmeztet, ha már lankadna a kedv!
Így gerjeszt áramot a lusta idegben,
borzongó bőrünkön a vágy kisül,
mindent feledve keressük egymást
gondon, betegségen, öregségen át,
gyermekként ámulva s játszva
a másik testével, sose tudunk
betelni vele, hogy nem olyan, mint
a miénk, fürkésszük, megsimogatjuk,
ha másként nem, a ruhán keresztül,
a szemünkkel, mert nem lehet megunni! "

 

 

 

*****

 

 

 

Kép

 

 

 

 

 

 

Váci Mihály : Derengő

Derengő vagy, mint felhőszűrte fény,
melynek se lángja nincs, se pontos árnya;
kimondhatatlan, mint szívben a mély
szenvedélyek szenvedő hallgatása;
és kitapinthatatlanul belém
hasítsz - nem tudom, merre fájva?

 

 

 

Megfoghatatlan vagy, mikor ölel
karom, mikor legfájóbban szorítlak;
beteljesült csoda - nem hiszem el,
hogy van, amit szívem Benned gyanítgat.
Léteddel magad ellen vétkezel.
Akkor hiányzol legjobban, ha itt vagy.

 

 

Csak zsongj bennem, mint elszállt dallamok,
adj merengést, mint hívó költemények.
Ölelj és altass: - már mindent tudok,
amit tudni lehet - s semmit sem értek,
Jaj! meg ne kérdezd , hogy mit akarok,
mert sírásomat nem csitítja térded.

 

 

                                                                          *****

 

 

 

 

 

 

 

Kép

 

 

 

 




 Nemes Nagy Ágnes : Egy ismeretlen

 

Egy ismeretlen, kongó, nagy szobában,
hol néhány szék van és egy zongora,
itt mondanám meg, hogy már nem szeretlek,
s talán nem is szerettelek soha.

S átölelne a kongó, ismeretlen,
s egyedül maradhatnék, mint a fa,
jutalmául, hogy bátran ezt hazudtam,
mert oly nehéz. De hol van a szoba?

 

 

*****

 

 

 

Kép

 

 

"A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen."
/ Stephen King /

 

 

 

 

 

Kép

 

 

 

 

 





Várnai Zseni: Szerelem

Messze, a kéklő üveghegyeken
él egy madár, a neve szerelem.
Topáz a csőre, és a két szemén
rubintos tűzben szikrázik a fény.
A szárnya zöld, a begyén kék pihe,
alatta ver forró piciny szíve
és mint a villám lecsap hirtelen,
fényből, viharból jön a szerelem!

Már láttam egyszer, jött egy pillanat
szívemre ült és hittem, itt marad,
utána kaptam gyorsan és kezem
átfogta csöppnyi testét melegen,
vergődött, karmolt és az átkozott
tenyeremben verébbé változott,
szebbik valója eltűnt, messze szállt
s talán már más szív fölött muzsikált.

Elfogni őt, bezárni nem lehet,
akár a fényt, vagy nyargaló szelet,
csupán a vágy oly szárnyaló szabad,
hogy utolérje azt a madarat.
A színe, hangja mindig újra más,
meseszerű, különös és csodás
Ott fönt lakik a kék üveghegyen
az a madár, a neve szerelem.

 

 

 

 

                                                      Kép
B. Radó Lili: Tudd meg

Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,
hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.

Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.
Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába hunyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.

Minden hajnal, minden nap alkonyatja,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,
s az asszonyod, ha karodba veszed:

mert sohase voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek.

 

 

 






 

Kép

 

Réger Frigyes - Novellák
részlet



- Szeretsz? - kérdezte a lány.
A fiú válasz helyett kissé megemelte a lány arcát, kutatta szemét, mosolyát. És váratlanul, hosszú csókkal felelt.
Aztán újból kérdezte a lány: - Biztos, hogy szeretsz?
- Nem mondtam , hogy szeretlek - felelte a fiú -. - Azért,mert szép vagy? Azért, mert ragyogó szemű vagy? Azért, mert nem tudom, hogy az alakod, a mosolyod a csókod van -e rám ilyen hatással? De te, kedves, ezekből mit érzel?
- Azt, hogy szeretlek - mondta a lány egyszerűen. És várta, remélte a választ. Ugyanígy, ilyen természetesen, igazán. Egyszerűen.
A fiú most sem felelt.
Éppen ezért kérem, kérdezem: szeretsz? - ismételt és remélt a ragyogó szemű.
- Nem hiszem - mondta a fiú, könyörtelenül, szárazon, egykedvűen.
- Akkor ... - ijedten rebbent a lány szeme - , akkor miért mondod mindezeket?
-Mert így érzek.
A lány nem értette az összefüggést. Akar, kíván, magáévá tesz, de ezt nem vállalja, egy szóval, egyetlen boldogító szóval sem.Miért?
Azt hitte, csak ő nem érti.


 

 

 

 

 

 

 Kép

 

 

 

 

Gyurkovics Tibor:Péntek

 

Elvétem már a tárgyakat. A lényeg

elsikkad már a télből és a nyárból,
az azelőtt okosra nézett képek
hada most semlegesen vádol.

Az azelőtt fölépített varázshegy

most egycsapásra össze-vissza omlik,
s én így maradok véglegesen már egy
betört világban és sorsom csomóit

ki nem bogozva, ostobán, hanyatt,

csak azt érzem, arcomra folyik lényed,
akár a nap, a viasz és a lényeg,
s csak bámulom az üres tárgyakat.


      +++

A látványt ölte meg bennem szemed.

Nem tudok látni, mióta rám néztél,
csak azt, ami testedből föllebeg,
izgalmas fákkal lett tele a légtér,

de belső fákkal, mik úgy nőnek egy

hatalmas tájon, hogy az meg se látszik,
zsúfolásig tele vagyok veled
és nézlek, nézlek a megvakulásig.

Tapogatom az arcod. Ez az arc.

A végtelen. A minden arcok arca.
Nem látom már, csak amit te akarsz,
az ölelés zsákjába vagyok varrva,

ezer öltéssel a húsomba szúr

minden kis izmod, mint a tű.
Mi szorít össze veled ily vadul?
Szeretlek. Olyan egyszerű.


      +++

Olyan közel vagy, hogy tested szöge

egész a szemgolyómat éri,
fordulnék, törnék kifele,
de arcod elől nem tudok kitérni,

el nem fordíthatom a fejemet,

a szemben-lét fáj, kínzó, gyáva helyzet,
az arcomat szorítja a kezed,
hogy ordítani tudnék – s csak szeretlek.

Üvölt a táj. Mert elhagytam teérted,

elhagytam árnyait és szögeit.
A boldogságot. Holnap jön a péntek
és testemet testedre szögezik.


      +++

Már lélegezni sem tudok. Merev

pupillámat az egekre szögeztem,
belém fúródtál, mint hegyes üveg,
s én csüngök csak ezen az egy kereszten.

Következik a végső Golgota.

A kicsike, a helyi, az egyéni,
mert kinek-kinek meg kell halnia
ahhoz, hogy e világon tudjon élni

Következik az önfeláldozás.

A látványtalan és őrült alázat,
míg fölhasítja bőrödet a nyárs,
a test pedig vergődik, mint az állat.

És megreped a hegy. Csorog a vérünk,

az üres éjben elhasad karunk.
Csak az válthat meg, aki meghal értünk,
s csak azt váltjuk meg, kiért meghalunk.


 




Baranyi Ferenc: Egy perccel hamarabb

Sosem a búcsúlevelek,
nem a szakítás, nem a könnyek
jelentik azt, hogy elköszöntek
örökre a szerelmesek,

de a strandon a tétován
más combra áttévedt tekintet,
a türelmetlenül leintett
hálálkodás a nász után,

ha nincs folytatni gusztusod
a kedvesed-harapta almát
vagy mikor gyönge diadalmát
meghagyni színleg sem tudod

mikor először áll meg úgy
pillantásod a kedves arcán,
hogy nem vidámodsz fel nyugalmán
s nem leszel tőle szomorúbb,

mikor szúrás nyomán a vér
egy perccel hamarább megalvad
és mikor csók közben magad vagy -
szerelmed véget akkor ér.

 

 

 

 

 

 

 

 

Bella István: Gyönyörűen

 

Ha szeretni akarsz, bejöhetsz,
számodra örökre nyitva vagyok
megnézheted a szívemet,
nem kezdte ki a mosolyod.

 

Felhúzhatod a kezemet,
mezítelen bőröd alá,
felöltheted életemet,
lámpaernyőd leszek akár.

Kinyithatod a vállamat,
nyarak lógnak benne, minden ruhád,
tüdőm tükrében lásd magad,
halj meg, hogy szépséged meg ne utáld.

Én már semmit se akarok,
csak szólni, szeretni, nyugodni.
S gyönyörűen, mint egy halott,
nyílt szemedben késként forogni.

 

Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 ~~~

 

 

 

Kép

Az egyetlen dolog, ami megengedi, hogy az ember nyugodtan regresszáljon az, ha megbetegszik. Mondjuk otthon. Szerintem a legegészségesebb az lenne, ha olyan emberekkel venné magát körül az ember, akiknek csak úgy meg lehetne mondani, hogy „Egy hétig ágyban akarok maradni, nem vagyok náthás, nem vagyok beteg, de azért légy szíves hozzál teát, etess meg, legyél kedves velem.” Ha ezt meg tudnánk tenni, s volna valaki, aki szeretne minket annyira, hogy megtegye amit kérünk anélkül, hogy náthásak lennénk, akkor nem kellene náthásnak lennünk. Nagyon jó lenne, ha az ember találna olyan barátokat, akikkel ezt meg lehet csinálni betegség nélkül.”

 



/ Feldmár András /

 


****




 

„Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket.
Sokszor cselekedtem indulatból.
Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban akiktől sosem vártam volna.
Öleltem, hogy védelmet nyújtsak és nevettem, mikor már nem bírtam tovább.
Szereztem örök barátokat.
Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak.
Előfordult olyan is hogy szerettek, de én nem tudtam visszaszeretni.
Ujjongtam a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet és esküdtem örök hűséget, de volt hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak!
Sírtam zenehallgatás, vagy a fényképalbum lapozgatása közben és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját.
Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek.
Sokszor éreztem, meghalok a vágytól és féltem hogy elvesztek valakit aki nagyon fontos számomra (a végén mégis elvesztettem)!
DE TÚLÉLTEM!
És még most is ÉLEK!
Az életet nem csak túlélem... és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd.
ÉLJ!!!
A harcba elszántan kell menni,
Az életet szenvedélyesen kell átölelni,
Emelt fővel veszteni és merészen győzni,
Mert a világ a bátraké és
AZ ÉLET TÚL SOKAT ÉR
ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon.”

/ Charles Chaplin /


 

 



Vékony
Andor                        
Válasz a válaszok helyett
                                            
                 
Szavak  varázsa körbefon.
Írsz, olvasom.

Lelkem válaszol.

Néha csak ennyi,
megérteni, őrizni,
őszintén égni.


Hosszú út során
vinni magunkkal tovább
őt, a másikat.
 
 
 






 
 
 
 
Kép
" Ha valaki beleláthatna a gondolataimba, azt hinné talán nem vagyok normális. Mindig csak kérdések , és sehol, vagy csak nagy néha elvétve  felelet ...
- Én csak azt szeretném ... - súgja tovább,mintha nem is nekem , csak a hulló hópelyheknek beszélne - , ha téged mindig magam mellett tudnálak ...
- De miért? - fakad ki belőlem akaratlanul - Mi az, ami belőlem kell neked?
-Ne kérdezz nehezeket ... Ha tudnám mondanám ... De én csak annyit tudok, hogy akarnám. Ne beszélgessünk. A szavak minden bizonyosság alól kihúzzák a talajt ...
- Mielőtt jöttél, én is arra gondoltam, hogy a szavak annyi mindent elrontanak ... "


/Szilvási/

 

 

 

 

 

 

Biegelbauer Pál: Érintés Kép

Arról szeretnék írni, amiről sem beszélni, sem írni nem lehet. Arról, ami nem fér bele a szavak mindig szűknek bizonyuló ketrecébe. Megtapasztalhattuk, mindahányszor a beszéd túljut a mindennapok egyértelműségén, tétovává válik, cserben hagynak a szavak és marad a csend. Közölnivalónk hídjának marad az érintés. Az érintés, mely túl van a szavakon, túl a csenden. Az érintés, amely túl van a test bármely pontjának találkozásán a másik testtel. ...

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Könnyű a Napnak, mert nem kell szólnia ahhoz, hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a szívünkbe, sem a virág szirmán a harmatcseppnek, hogy parányi ékkőként beragyogja a lelkünket. Egyszerűen csak vannak, nem tesznek semmit és létük csodája önmagunk csodájának felismeréséhez segít. ...

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. De mit tegyek - ha nem érinthetlek szellőként, sem friss forrásvízként s nem vethetek rád óvó árnyékot, mint a dús lombú fa? Ember vagyok és fizikai valómban nem lehetek ott, ahol vagy, hogy megérintselek a tekintetemmel, a hangommal vagy a kinyújtott kezemmel. Lehet, hogy mire az érintésem eljut hozzád, a testem már régóta az enyészeté. ...

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak, és az érintéshez nincs más eszközöm, csak a szó. A szó, amely túl van a tér és idő határán, és a csendből forrásozik. ...
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Mert nem lehet szólni. Minden szó a teljességet töri darabokra. Csak a csend igaz. A csend a teljesség, a csend az időtlenség, a csend a változatlanság. Minden szó az időtlen teljességcsendből időt teremtő szárnyalással kél és ereszkedik vissza. A lét hullámverésének kiszakadt, elkülönült cseppjeként felragyogtatja a tengert és visszahull. Minden szó a teljesség gondolat szülte tükrének egy-egy cserépdarabkája. Minden szó az elveszett teljesség feletti fájdalom jajkiáltása. Minden szó hamis, mert az egészet részbe sűrítetté, az időtlent időbe ágyazottá, a változatlant változás-látszatúvá varázsolja. ...

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal. Mert minden szó igaz, benne a változatlan, időtlen teljesség az időben, a részben és a változóban nyilatkozik meg. Mert minden szó a csend szava, minden szó a csend törődése, minden szó a csend odaadottsága. Mert minden szó teremtés. Minden szóban a teremtő csend és a teremtett szó eggyé válik. Minden szóban a teremtő és a teremtett eggyé válik. Ez az érintés teljessége. Minden szóban a teljesség van jelen. ...
Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.
  

 

 

 



 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.