Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kezdet vége

2009.05.24


Felfeslett jelenem fércei
alól, mint bábuból a kóc
kihullt és úgy terült szét
ágyamon a keserűség.

Szorítva öleli a mostot,
kívánja szíve dobbanását,
elkergetve számos pillanat
varázsát életem festi át.


Lassan mállani kezd a festék,
s nincs többé már az a máz,
mely elfedné színezett éveim
fakó, festetlen magányát.

Egyre tömörülnek a percek
majd arcomon húznak barázdát,
sajog az egyedül, emlék él
míg lassan lekopik a festék.


Szürke pléh doboz a lelkem,
nem vált meg semmilyen isten,
miként tintacsepp a vízben,
olvad életem a semmibe.

Lassacskán szétmállok a magány
tükörképén, egybe olvadva
vele én leszek sötét maszkja
az átmulatott éjszakáknak.


Bőrömre karcolt repedésein,
miként sikoly tör fel a vér,
alkudnék még az idővel,
sóvárgásom az egekig ér.

Bámulva a szűk magasságot
gyermek-hangon könyörgésem száll,
majd visszahullva belém olvad
és csak nekem dúdolja dalát.


Elhagyott csodákra vágyom,
már a véletlen hozzon el,
van szívemben akarat,
a dalt még dúdolnom kell.

Most újra ég bennem a tűz,
az elvesztett vágy messze űz,
velem könnyezik a jelen
fülembe súgva csendesen:


élned, neked még élned kell!
 
(A szerzők: Mardi Miriam & Nemesis)
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.