Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szélvihar

2017.03.26

A pusztítás sokkal nagyobb lett, mint azt gondolta.
A nemrég még csodálatos kert illatos és zamatos gyümölcsei most a porban hevertek. A kertkapu zárját kiszabadította a szél, s ugrálni kezdett rajta, ki-be... ki-be..., mint a bolond ki nem tudja menjen vagy maradjon-e. A tépett fák jajszavai fennakadtak a sövényen, ami megdőlve nyögte vissza azt. A lecsupaszított ágak is, mintha számonkérően  merednének  az ég felé... Miért?!
Honnan támadt ez a vihar, békés csendjét a létnek miért törte meg, ily kegyetlenül?...Honnan támadt ez a süvöltés, mi ellen védekezni aligha lehet... csak felkap és földhöz vág kedve szerint...
Virágok szirmaival végigsöpörte az udvart, illatukból mit sem hagyva, még az előbbi pillanat gyönyörű látványát dísztelen, éküktől megfosztott száraikkal csúffá varázsolta...
...Már csend van... a vihar utáni csend fájdalmas üvöltéseit pulzálja a levegő mindenhonnan.
Vajon a fájások hangja mikor csitul?... s lesz-e, marad-e félsz az újra szárba és levélbe szökkenésben?... és marad-e didergés az újranyílt virágok szirmain?...
...Mennyi idő kell a felejtésnek?...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.